Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


AIKIDO ALAPFOGALMAK

Az alábbi részletek Tamura Nobuyoshi: AIKIDO című könyvében találhatók. A magyar fordítást Varga Beáta készítette.

SHISEI

Shisei a következőképpen fordítható le: pozíció, attitűd, magatartás, testtartás. Sugata (shi) a formát, az alakot, a méretet fejezi ki. Ikioi (sei) pedig az erőt, erőteljességet, élénkséget. Ezt a két jelentést foglalja magába a shisei. De, a shisei nemcsak egy külsődleges magatartást jelöl, ami jó forma, jó stílus, jó tartás; hanem egy belső erőt, ami jól láthatóan, kívülről is megnyilvánul, mint például egy gyerek életképessége, ami élénkségéből, ragyogó szemeiből és mozdulataiból olvasható ki... Mire is van szükségünk, ha el akarjuk érni ezt a shiseit? Először is rendben kell tartani a testet, ami nem más, mint a kit tartalmazó váz! Húzza ki a gerincét, és tartsa egyenesen. Ha olyan érzése van, hogy a fejével tartja az eget, akkor gerincoszlopa természetes módon egyenesedik ki. Ne fújja fel mellkasát, mint a katonák vigyázzállásban! A vállak lazán leesnek, az ülep összeszorítva, a derék nem homorít, a ki kényelmesen a seika tandenbe kerül. Nyugodt módon ellazult az egész test. A neves vívómester, Miyamoto Musashi így beszél a harcművészetbeli shiseiről: "Az arc nyugodt, sem felfelé, sem lefelé, sem oldalra nem fordul el, a szemhéj enyhén le van zárva, a szemgolyó nem mozog, a homlok kisimult, a szemöldök enyhén összeráncolva, az orr egyenesen előretart, az álat nem kell túlságosan felemelni, a tarkó is egyenes, erő van a nyakcsigolyákban. A leejtett vállak alatt a test tökéletesen ellazult, a gerincoszlop helyes tartásban, az ülep behúzva, a térdek, egészen a lábujjakig erősen a talajra nyomódnak, a csípők nincsenek kicsavarodva, a has erősen kidomborodik." Az aikidóban sankakutainak nevezik az ilyen ruganyos, kiegyensúlyozott, szabad mozgást biztosító testtartást, ami egy szabályos tetraéderhez hasonló, és forgás közben kúppá válik.

KOKYU

Elsajátítottuk a shiseit. A testtartás megfelelő. A következő munka a Kokyu: Haku (Ko) kilélegezni Suu (Kyu) belélegezni. Az élőlények többsége oxigént szív be, és szén-dioxidot bocsát ki. Ezt a cselekvést hívjuk kokyunak. Egy jó kokyu mély, hosszú, lassú és természetes. Ez tehát hasi légzés. Helyesebb, ha az első időkben a kilégzésre koncentrálunk, és hagyjuk, hogy a belégzés magától menjen végbe. A légzés az orron keresztül történik. Ha a légzés ritmusa felborul, szájon keresztül lélegezve korrigáljuk. Belégzéskor a száj zárt, az álkapocs enyhén összeszorítva, a nyelv érinti a szájpadlást. A kezdők fejben számolva szabályozzák a be-, és kilégzést. Belégzéskor, az ülep összeszorítva: képzeljük azt, hogy a levegő a köldökünknél is mélyebbre száll. A Budo gyakorlásakor előfordulhat, hogy a belégzés gyors, vagy a tüdőben hosszan benntartjuk a levegőt, esetleg gyorsan kell kifújnunk, vagy épp ellenkezőleg lassan. Gyakorlás közben fordítsunk nagy gondot a kokyu uralására. A kokyu nemcsak arra való, hogy tüdejében felfrissítse a levegőt, és eltávolítsa a felesleges gázokat. Gyakorlás alatt éreznünk kell, hogy újra és újra tiszta kivel töltődünk fel. Az így felhalmozott ki, ha a szükség úgy hozza, erőteljesen tör elő. A ki ilyen állandó kisugárzása a helyes shisei. A mindennapi életben tehát, amikor áll, jár, dolgozik, sőt még alvás közben is odaadással gyakoroljon. Eképpen, ha vészhelyzet áll elő, az Ön kokyuja, a mindennapi kokyu lesz. Ám ennek az állapotnak az elérésében nagyon fontos a mindennapi élet. Az ember általában elfelejti, hogy lélegzik, de biztos, hogy nem felejt el lélegezni. Ugyanilyen módon, a tudatosságon túllépve kell elsajátítani, beitatni a testbe egy helyes kokyut, egy helyes shiseit. Szünet nélkül kell edzeni, hogy eljussunk ehhez az eredményhez. A test ilyen módon erőteljes kivel telik meg, amikor elérjük az egységet a természettel, a ki energiája elárasztja a testet; egy olyan erőt lesz képes önmagából fakasztani, ami minden képzeletet felülmúl. A légzésnek ez az ereje (kokyu ryoku), ami így nyilvánul meg, nem az Öné, ez az ég és a föld légzésének az ereje.

KAMAE

A Budoban gyakran mondják: "A Kamae az, ami fontos". A kamae nem a Budo sajátja, más művészetekhez is hozzátartozik: virágkötészet, kalligráfia, teaivás. A kamae a futballban, teniszben és a bokszban egyaránt fontos. A japán nyelvben a kamae jelentése: felkészülni, készenlétbe helyezkedni. A kamaeru igét a következőképpen lehetne lefordítani: gyártani, építeni, készíteni, intenzíven várakozni, résen lenni, lesben állni. A kamae kínai jelének kulcsa a "fa", aminek a folytatása egy (gerenda)csapot és egy csaplyukat ábrázol, ezek a gerendázat megbonthatatlan kötését idézik. Így amikor a Budoban kamaeről beszélünk, arról van szó, hogy az Aitehez képest legelőnyösebb helyzetet vegyük fel. A kamae akkor is nagyon fontos, ha két fegyveres áll egymással szemben, és akkor is, ha csak az ellenfélnél van fegyver. Nem lehet csupán formailag lefordítani a kamaét. Felesleges emlegetni, hogy a kamae egyaránt tartalmazza a ki erejét és azt a képességet, hogy minden részletre kiterjedjen a figyelem. A kendóban a kendo kamaéját, a judóban a judo kamaéját, a teniszben a tenisz kamaéját, az aikidóban hammi no kamaét használunk (harántterpesz). Egy természetes állásból (shizentai) induljunk ki, a lábak vállszélességnyi távolságban, bal láb elöl, a jobb láb mögötte, természetes módon fordul el egy kicsit. Ez a baloldalas alapállás: hidari hammi. Fordítva, jobboldalas állás: migi hammi. Ha a két ellenfél ugyanabba az állásba helyezkedik, azaz mindkettőnek vagy a jobb, vagy a bal lába van elöl, akkor jön létre ai hammi no kamae. Viszont, ha a két ellenfél  különböző állást vesz fel, egyiknek a jobb lába van elöl, másiknak a bal, vagy fordítva, akkor az gyaku hammi no kamae. Most, ha hidari (vagy migi) hammiban a bal láb (vagy értelemszerűen a jobb) egy lépést tesz előre, mint az irimiben, és azt a hátsó láb követi, a nagylábujj az előretolt bal (vagy jobb) lábbal lesz egyvonalon, attól egy hüvelyknyi távolságra, így kerülünk az úgynevezett hitoemi vagy ura sankaku állásba. Kard esetében migi hammit használunk. Joval vagy pusztakéznél az alapállás, baloldalas, vagyis hidari hammi. Miért a hitoemi az aikido valódi alapállása? Azért, mert hitoemiből bármilyen támadásra könnyen mozdulhatunk, így ebből elsajátíthatjuk, és alkalmazhatjuk az összes technikát. Mégis azt kell elérni, hogy túljussunk a kamaén, az igazi kamae, az kamae nélküli kamae, oly módon, hogy mindig képesek legyünk megtalálni a helyes választ bárhol, bármikor, bármelyik helyzetből, bármilyen legyen is a támadás. O Sensei ezt mondta: "Ne Aite szemeit nézzétek, mert azok beszippantják a szívet, ne Aite kardját nézzétek, mert az beszippantja a szellemet, ne nézzétek Aitet, és elnyelitek Aite kijét." Átadom ezt Önnek, hogy elmélkedjen el rajta. Vonja ki belőle a velős lényeget!

MA AI

A Budoban azt mondják, hogy fontos a  ma ai. Ez az a szó, amelyik az Aite és az önmagunk közötti térbeli kapcsolatot határozza meg. Az a helyzet, amelyből könnyű támadni vagy védekezni. Így a mai ai nemcsak egy távolságot jelölő fogalom, a szívek térbeli mozgása is benne foglaltatik. Ha félek, a tér túl kicsinek, ha túlságosan bízok magamban, a tér túl nagynak tűnik. A ma ideogrammája a következőkből áll: kapu/ajtó és hold. Vagyis a csukott ajtók résein keresztül észlelhető hold. Azt mondhatjuk: bármennyire is be legyenek zárva az ajtók, mindig marad egy kis hézag, ahol a holdfény beszivárog. Ugyanígy, bármilyen tökéletes is legyen a helyzet, mindig van egy rés, ahol a holdfény besurran. Miért ez az erő a hézagban? Egyszerűen azért, mert ez a repedés bármilyen kicsi is, magába foglalja a teljes üres teret. A tokonoma jelen van egy japán ház díszfalánál is. Ebbe az ürességbe elhelyezhetünk egy festményt, vagy vázát virágokkal. Ez az üresség lehel életet a festménybe és a virágokba. A festészetben, mint a zenében azért kelhet életre minden, mert létezik ez a légüres tér. A pohár üressége az, ami lehetővé teszi, hogy megtöltsük, egy szoba belső tere teszi lehetővé az emberek számára, hogy lakjanak benne. A térnek ez az üressége az, ami fontos. Amikor nem látunk semmit, amikor azt gondoljuk, hogy nincs ott semmi, mégis van ott valami. Elmondhatjuk, hogy a keleti civilizáció, az a civilizáció, amelyik fontosságot tulajdonít az űrnek. A ma aiban az ai ugyanaz az ai, mint az aikidóban, értelmezése: Eggyé formálni, rendet teremteni, összhangba hozni... Amint a fentiekben leírtakból levonható a ma ai az a tér, amely egyszerre születik a szívből és a szellemből, önmagunkból és a másikból, és e kettőt belefoglalja egy állandó fejlődésbe, ami a legkedvezőbb helyzet irányába vezet. Elmagyaráztam idáig a shiseit, a kokyut, a kamaet, a ma ait, ezek olyan értékes alapok, melyeket fáradhatatlanul művelni, ismételni és kovácsolni kell. Ez a négy kifejezés nemcsak a Budo területén ismert, ugyanilyen fontos mindegyik más művészetben, a kadoban, ami a virágok útja, a shodoban, ami az írásművészet útja, a festészetben, zenében, táncban, a tanulmányokban, a mindennapi életben. Olyan szavak ezek, melyekkel át kell itatódnunk. Amikről most fogok magyarázni, azok nem tartoznak a hétköznapi japán szókincshez: irimi, tai-sabaki, kokyu-ryoku...

IRIMI

Az aikidóban használt irimi, az irimi törvény, az maga az aikido gyökere. Úgy ismeretes, hogy O Sensei a lándzsa művészetének tanulmányozásakor elsajátított irimi törvényt vette át az aikidóba. Az irimiben az iri ideogramma azt a gondolatot fejezi ki, hogy belépünk egy házba, akár önkényesen, akár meghívásra. A mi írásjel az édesanyja hasában lévő gyermeket fejezi ki, érzékeltetve a teljességet, amely a hús, a csont és a vér teljessége. A mi tehát egyenlő a testtel, irimi: saját testünket beletenni az ellenfél testébe. A lándzsa módszerét követve, az irimi szó annak a cselekvésnek a jelölésére használatos, amikor győztesen behatolunk annak az ellenségnek az állásába, aki sajátunkénál hosszabb fegyverrel rendelkezik, amikor a mi kezünkben például kard, három-élű hosszú tőr van, vagy fegyvertelenek vagyunk. Mikor két erő ellentétes irányba mozdul, a belőlük eredő erő, kettőjük összeadódásából keletkezik; az irimi ennek az erőnek, valamint a saját helyzetünkkel való kapcsolatának felhasználása a kereszteződés pillanatában. Irimi issokunak nevezzük, amikor egy lépéssel belépünk az ellenfél oldalára, - amikor a saját helyzetünk lehetővé teszi az irimit, alapállásban -, s az ellenfelet olyan módon támadjuk meg, hogy saját erőnk felhasználása nélkül visszafordítjuk támadásának erejét. Mechanikusan elmagyarázva ez nagyon egyszerűnek tűnik, de nem szabad elfelejtenie, hogy a valóságban Aite eleven, és lehetséges, hogy semmi sem működik az elméletnek megfelelően, főleg, ha ő jobban felfegyverzett mint Ön. Anélkül, hogy Aite helyzetváltoztatásai akadályoznának, pontosan kell megítélni a ma ait ahhoz, hogy az ellenfél állásába behatolhassunk puszta kézzel vagy az övénél rövidebb fegyverrel. Mindez természetes, nem szabad, hogy magyarázatra szoruljon. Fontosabb, hogy elfelejtsük a testünket, hogy belépjünk, egyenesen és a legkisebb bizonytalanság nélkül, és hogy áthatoljunk arra gondolván, hogy közben mi is áthatódunk. Szellemi erejével kényszerítse Aitét egészen addig, amíg kénytelen lesz támadni; az ő támadásának felhasználásával lépjen be! Az itt elmondottakon túl, ha olyan érzés tölti el, hogy körül akarja keríteni az ellenfelét, eggyé akar vele válni; az ellenfél magától fog az Ön belsője felé indulni. Ez az aikido irimije.

TENKAN

Ten azt jelenti: áthelyezni, áttenni, változtatni, fejleszteni. A ten ideogramma két részből áll, az egyik jelentése: kerék, a másik forgó mozgást, körforgást fejez ki. Kan: kicserélni. A tenkan olyan értelemben használatos, mint irányt, magatartásmódot, szellemi állapotot változtatni. Azt hiszem, az aikidóban azért használjuk ezt a szót, mert gyakran forogni kell egy mozdulat végrehajtásához, és ahogy irányt változtatunk a mozgás körkörös, egy forgó kereket idéz. Figyelje meg a saját esetét! A forgás következtében vagy helyet, vagy irányt változtatott. Minden helyzet-, vagy állapotváltozás tenkan. Ezért az irimi-tenkan egy és ugyanazon dolognak a színe és a fonákja.

URA / OMOTE

Az aikidóban egy technika két módon szemlélhető: ura waza - omote waza. Az ura lényegében a dolgok hátoldalát, fonákját, hátulsó, rejtett részét jelképezi. Az omote: a dolgok elülső oldalát, felületét, külsejét, látható részét. Mindenben van omote-ura. Magának az embernek is van eleje és háta. Omote-ura használható: külső és belső értelemben is. Például lehet az arcunk mosolygós, miközben a szívünk bánatos, festhetünk kívülről úgy, mint Buddha, ugyanakkor lehetünk belül kiégettek. Nagyvonalakban osztályozva azt mondhatjuk: omote waza, azon technikák sora, amelyeket szemből belépve hajtunk végre, ura waza, pedig azoké, amelyeket hátulról belépve. Egyes technikák mind omote wazaban, mind ura wazaban kivitelezhetőek, mások viszont csak omote wazaban, vagy ellenkezőleg csak ura wazaban. Ez azt jelenti, hogy, mivel valóságos küzdelemben alkalmazva nincs gyakorlati hasznuk, egyes technikák nem léteznek bizonyos formákban. Valószínűleg az edzés megkönnyítése végett került bevezetésre az omote waza és ura waza szerinti besorolás, ugyanakkor a gyakorlás egy lényeges része abból áll, hogy elveti ezt az osztályozást, ilyenformán nem hagyja magát korlátok közé szorítani.

TAI SABAKI

Úgy tűnhet, hogy általában helyváltoztatásként fordítják le Európában a tai sabaki kifejezést. Azt gondolom, hogy ez nem adja vissza elég pontosan a tai sabaki olyanfajta értelmezését, ahogyan azt mi az aikidóban használjuk. Megpróbálom ezt valamennyire megvilágítani. A sabaki ideogramma két részből áll: a kézből és a szétválasztani igéből (ami magában foglalja egy késsel történő szétválasztás gondolatát is). Tágabb értelemben, a sabaku igét különféle cselekvések kifejezésére használják, úgy mint: eladni, elosztani, iratokat rendezni, megoldani egy ügyet... Egy másik ideogrammával jelölt, de a sabakihoz hasonló hangzású szó így fordítható le: elvágni egy ruhadarabot, megítélni. Sabaku: rendetlenséget helyrehozni, eldönteni mi a helyes és mi a helytelen, árut szétosztani, azt csinálni, amit kell.

Tai: a test. Tai sabaki tehát azt jelenti, hogy amikor egy tárgy, egy ember megpróbálja Önt elérni, azaz abban a pillanatban, amikor az ellenség megtámadja, Ön viszonylagos helyzetének megítélésével, vagy elmozdul, vagy testének csupán egy részét mozdítja el, így fordítva előnyére a helyzetet. A helyzetet előnyére fordítani nemcsak azt jelenti, megtartani az egyensúlyt, fedezékbe vonulni... Kedvező támadóhelyzetbe való helyezkedést is jelöl. Az aikido tai sabakija még többet kíván meg: megzavarni Aite egyensúlyát a támadás pillanatában, és ebből logikusan folytatva, olyan helyzetbe kényszeríteni őt, hogy ne tudjon többé mozdulni. Amikor Aite kilencvenkilenc százalékban esélyes a győzelemre, az Ön tai sabakija visszafordítja a helyzetet. Ez a tai sabaki.

ATEMI

Manapság az atemi szó sok embernek a karate ökölcsapását jelenti, mert a karatéban az az edzés célja, hogy egyetlen ökölcsapással vagy rúgással semmisítsük meg az ellenfelet. Én ezért írom ezt a fejezetet, mindenki azt hiszi, hogy az aikido tanításában nincs atemi. Bizonyára azért törölték el az aikido jelenlegi gyakorlatában az atemit, hogy kizárják a kezdők megsebesítésének a veszélyét, és hogy a gyakorlás során az aikidóka ne az atemi tanulmányozását helyezze előtérbe, a technika kárára, valamint azért is, hogy a helytelenül gondolkodó tanítványok ne azt alkalmazzák rosszul, amikor pedig a technika terén kellene fejlődniük. Így azok, akik azt állítják, hogy az aikidóban nincsen atemi, a semminél is kevesebbet tudnak az aikidóról. O Sensei az aikido meghatározásaként ezt mondta: "Az aikido irimi és atemi." Minden aikido technika magában foglalja az atemit. Etimológiai szempontból, ateru jelentése: megbecsülni, pontosan felmérni egy terület nagyságát és árát. Jelentésbővüléssel a következőket kapjuk: pontosan elhelyezni, a kívánt helyre érkezni, például a céltábla közepére. A felbecsülés, értékelés gondolatához tehát hozzákapcsolódik a siker fogalma.

Mi: a test. A régi Budóban az atemi az ellenfél testén életfontosságú pontok megütéséből áll, ájulás vagy halál okozása végett. A test felületét megsebesíteni, vagy eltörni egy csontot az nem atemi. Az aikidóban az atemi arra is használható, hogy uralkodjunk a támadási szándékon, fájdalmat okozzunk az életpontokon, megzavarjuk az ellenfelet az összpontosításban, megállítsuk támadási szándékát. Ilyenfajta könnyű atemik után térünk át azokra, melyek ájulást vagy halált idéznek elő. Nagyon is helyénvaló a tanulmányozásuk, gondoljunk csak a késhasználatra. Természetesen ennek a munkának magában kell foglalnia az újraélesztési pontok tanulmányozását is. Ha Ön olyan módon tanulmányozza az akupunktúra pontjait, ahogyan az az utóbbi időben kifejlődött, remélem megérti, hogy azok a pontok, melyek gyógyulást hoznak, halált is okozhatnak. Ez nagyon jó példa arra, hogy ura és omote mindenben van.

KOKYU RYOKU

Ha Ön fel tud emelni három uncia korpát, akkor gyakorolhatja az aikidót. Ez arra utal ismét, hogy az aikido nem egy test test elleni harc, amely testi és izomerőn alapul. Az aikidóban úgy hajtjuk végre a technikát, hogy szellemi erőnket teljességgel, testi erőnket pedig ésszerűen használjuk fel. Innen a lap tetején látható kifejezés. Ha ezt a módszert alkalmazzuk, lehetőségünk nyílik egy olyan erő kifejlesztésére, ami meghaladja azt, amiről azt hisszük, képesek vagyunk birtokolni. Amikor azt mondjuk, idős emberek, nők és gyerekek is alkalmazhatják az aikidót, ez nemcsak azt jelenti, edzhetnek, hanem azt is, hogy miután jól megértették, alkalmazhatják küzdelemben. Az előzőekben már érintettem a kokyut; lépjünk most túl a fiziológiai légzésen, hogy magunkba szívjuk a Világegyetem energiáját; menjünk még tovább, és a Világegyetemmel olvadjunk egy testté. A belőle áradó erő a miénk, anélkül, hogy a miénk lenne, mert valójában ez a Világegyetem energiája, ami a mi testünkből fakad. Ennek az erőnek, amely a seika tandenben halmozódik, hogy a feltörő és soha el nem apadó vízhez hasonlóan betöltse a test mindenegyes részét, ennek az erőnek, ami egy mindig nyugodt, derűs, ellazult testből és lélekből áramlik ki, hogy minden időben és mindig a kívánt irányban válaszoljon, ha a szükség úgy hozza, ennek az erőnek kokyu ryoku a neve. Ez az erő - az Ég ajándéka - nem tud kifejezésre jutni, ha tarkója, válla karja feleslegesen megfeszül, ha erősnek képzeli magát, vagy épp ellenkezőleg tehetetlennek, valamint ha nem hisz ennek az erőnek a létezésében. Ezek a hulladékok, tisztátalanságok, mind  megannyi akadály a ki áramlásában. Ez egy kicsit olyan, mint egy locsolócső, ami el van szorítva, amire rálépnek, vagy ami eltömődik földdel, és a víz nem tud benne folyni, jóllehet azért kapcsolták rá a csapra, hogy meglocsolják vele a kertet. O Sensei gyakran ismételgette: "Az aikido a test és a lélek megtisztulása, azaz csiszolni kell a testet és a lelket." Eléggé nyilvánvaló, ha külső és belső tisztítást végzünk, a lélek sugárzóvá válik, egyaránt javul a vérkeringés, a szellem és a fizikum. Egy aikidót gyakorlónál, a kokyu ryokunak már az olyan egyszerű mozdulatokba is életet kell lehelnie, mint egy kéz vagy láb felemelése. Egy kokyu ryoku alkalmazása nélkül végrehajtott aikido technika, az olyan mint az állott sör, a buborék nélküli pezsgő.  Intellektuálisan felfogva használhatatlan a kokyu ryoku. A mindennapos gyakorlásban a testtel kell megtanulni, s csak egy "halmozó" munka nyomán épül be. O Sensei így vélekedik erről: "Egy háromnapi munka csak háromnapi munka, egy egyévi munka pedig csak egyévi munka, egy tízévi munka, tíz év erejét gyűjti össze."  Kokyu ryoku nélkül létezhet a technika formája, de akkor csak üres forma. Lehetetlen átitatódni kokyu ryokuval anélkül, hogy végigmennénk a technikákon. Ezenkívül az eredmény különböző lesz aszerint is, hogy hisz-e benne, vagy sem.

A TANÍTÁSRÓL

Többféle módszer is elképzelhető a technika oktatásának megszervezésére. Amikor elkezdtem az aikido tanulmányozását, O Sensei még tanított, és szokása volt mondani: “Az aikidóban háromezerféle cselekvési mód van, amihez hozzáadódik még az ura waza és henka waza, melynek eredménye tízezer mód.” Ez így igaz. Valójában az aikidóban van tachi waza, suwari waza, hammi handachi waza, mae waza, ushiro waza; vannak oldalról jövő támadásokra válaszoló technikák, lehetséges a végrehajtás puszta kézzel puszta kéz ellen, puszta kézzel fegyver ellen, fegyverrel fegyver ellen, egy ember egy ellen, vagy egy több ellen... Azért, hogy válaszolni lehessen mindezekre a támadásokra, megalkották a megfelelő technikákat, amelyeknek ráadásként még léteznek ura waza, omote waza, henka waza, oyogi változatai is. Egyszóval az aikido technikák száma végtelen.

Szaotome Micugi: Az aikido alapelvei
(részletek)
 
MUSZUBI
Az Aikido a bölcsesség tudománya. Ha nem vagyunk önmagunk urai, és nem bízunk magunkban -- ha nincs saját magunkról tiszta képünk, -- sohasem fogunk másokat megismerni és bízni bennük, és semmiképpen nem fogjuk tudni ôket kontrollálni. Az Aikido gyakorlásának nem az a célja, hogy agresszív harcosokat neveljen, hanem, hogy a bölcsességünket növelje, és énünket csiszolja. Ha tehát Aikidot gyakorolunk, ezt nem azért tesszük, hogy másokkal versenyezzünk, hanem azért, hogy magunkat tökéletesítsük.
Ennek a folyamatnak a kulcsa -- és egyben az Aikido szíve -- a muszubi. Maga a szó körülbelül "egybeolvadásnak", "egységnek" vagy "harmonikus egymásra hatásnak" fordítható. Gyakorlás közben a muszubi azt jelenti, hogy képesek vagyunk egyesülni partnerünk mozgásával és energiájával, fizikailag és szellemileg egyaránt. A muszubi nem más mint a jó kommunikáció tanulmányozása. Minden emberi érintkezésben van kommunikáció, akár bevalljuk, akár nem. Mindig az érintkezés résztvevôin múlik, hogy a kommunikáció hasznos vagy haszontalan, barátságos vagy ellenséges, jó vagy rossz lesz. A muszubi, kifinomult formában, jelentheti azt a képességet, amellyel emberi érintkezéseket megváltoztathatunk és irányíthatunk úgy, hogy ellenséges közeledésbôl barátságos találkozás lesz, vagy akár támadásból kézfogás.
A muszubi a tanulás eszköze és célja is egyben. A muszubi végsô kifinomultságában az egyetemes harmónia érzésének eléréséhez vezet, a gyakorlatban pedig az összetûzések jó irányba való változtatásának képességéhez. De vajon el lehet-e sajátítani ezt a képességet, ha az embert erôltetik, vagy megfélemlítik, hogy megtanulja? Nem. A muszubit az általa megtestesített elvek szerint kell tanítani úgy, hogy az Aikidot tanulók tudata a fizikai mozgás fejlôdésével együtt finomodjon. A muszubit helyes, példamutató érintkezéseken keresztül kell tanítani, határozott, de megértô irányítással.
Hosszú és nehéz folyamat, mire valaki megtanul a támadásokra muszubival reagálni. Ha egy kezdôt támadunk, nem mondhatjuk neki: Ne hadakozz, fogadd be a támadást! A kezdô nem fog tudni a támadóval eggyé válni, hanem félelemmel és agresszivitással fog reagálni, mert ezek az ösztönös reakciók, amelyeket a veszélyeztetettség érzése vált ki. Egy kezdô legtöbbször hadakozással és a támadó megsebesítésével próbálja megvédeni magát.
Az Aikidoban az a cél, hogy megszelídítsük és uraljuk ezeket az állati ösztönöket, nem pedig az, hogy gerjesszük ôket. Ezért használunk gyakran különbözô fogásokat (pl. katate dori) támadásként, különösen a kezdôkkel való gyakorlásnál. A kezdô tanulók sem szellemi nyugalommal, sem helyes mozgással nincsenek felkészülve arra, hogy igazi támadásokat, mint például ütéseket, rúgásokat fogadjanak. A fogások lehetôvé teszik a kezdôk számára, hogy a technikákat testi épségük féltése nélkül gyakorolhassák, és így akadály nélkül sajátíthassák el a helyes reakciókat. Ahelyett, hogy az egymással való küzdelembe és versengésbe bocsátkoznának, a gyakorlók mozdulataikat és szellemüket csiszolják. A tanulók uralkodni tanulnak saját magukon és partnerükön, valamint a kettejük közötti kapcsolat szülte helyzeten. A fogásoknak az az elônyük, hogy fizikai kapcsolatot biztosítanak a gyakorló partnerek között, és így mindkét fél érezni tudja, mitôl mûködik egy-egy mozdulat. Ha nincs ez a fizikai kapcsolat, a kezdôk számára nagyon nehéz lesz feltárni a technikák mechanizmusát.
A kezdô szintû gyakorlás gyakran kezdôdik statikus fogásokkal. Ez a fajta gyakorlás nyújt lehetôséget a helyes testtartás, lábmunka, és testhelyzet elsajátítására. A tanulók ezután továbbléphetnek a "mozgó" fogások gyakorlására, amelyek lehetôvé teszik az idôzítés és távolságtartás kifejlesztését, valamint a partnerek közötti téri kapcsolat tanulmányozását. A tanulók elkezdik megtanulni, hogyan alkalmazkodjanak a különbözô fokú és fajtájú erôkhöz, sebességekhez és irányokhoz. Önbizalmat szereznek a partnerekkel való kommunikálás terén, és kifejlesztik megérzôképességüket a partnerek mozgása és szándéka iránt.
Az együttmûködés rendkívül fontos az Aikido gyakorlásában. Majdnem minden gyakorlás párosával történik, és a partnerek közti kapcsolatban a muszubinak kell megnyilvánulnia. Ez a nage és az uke közös felelôssége. Mialatt a nagénak azt kell gyakorolnia, hogyan tud eggyé olvadni, és nem pedig hadakozni a támadóval, az ukénak úgy kell megtanulnia támadni, hogy a támadás mindig megfelelô legyen annak a technikának, amit éppen gyakorolnak, és a tanuláshoz a lehetô legtökéletesebb körülményeket biztosítsa. Egyszerû példával illusztrálva, ha a tanár elôre irányuló dobást mutatott be, akkor az a helyes, ha az uke elôre felé tol. Ha ehelyett az uke hátrafelé húz, hogy megakadályozza a nage technikáját, ezzel csak azt éri el, hogy a gyakorlásból huza-vona lesz, és egyik tanuló sem fogja megtanulni, hogyan mûködik a technika. Haladók profitálhatnak váratlan támadásokból, szabad gyakorlásból és kontrázásból, miután megtanulták, hogy adott helyzetek milyen mozdulatokat követelnek meg.
Az Aikido tanulmányozása és a bölcsesség nagyrészt nem más, mint a józan ész. A józan ész, sajnos, nagyon ritka manapság. A mai világban az emberek elvesztették, vagy talán sohasem sajátították ezt el. A muszubi illetve az Aikido alapelvei szerinti gyakorlás magában foglalja a józan ész újratanulását. Alátámasztják ezt az "irimi" és a "tenkan" védekezô mozdulatok. Errôl a két mozdulatról egyként is lehet beszélni: irimi-tenkan, csakúgy mint a jin és jang, egy egész részei.
Az irimi és a tenkan olyan mozdulatok, amelyet az emberek nap mint nap használnak anélkül, hogy ennek tudatában lennének. Képzeljük el, hogy egy zsúfolt városi utcán sétálunk a gyalogos forgatagban, és megpillantunk valakit, amint egyenesen felénk jön. Vajon hirtelen visszalépve belehátrálnánk a mögöttünk jövôbe, hogy kitérjünk a szemközt jövô útjából? Nem hiszem. Valószínûleg továbbmennénk kicsit oldalt fordulva, hogy utat engedjünk a szembejövônek. Ez az irimi egy példája. Most képzeljük el, hogy ugyanaz az ember nekünk jön, ahogy elhalad mellettünk. Vajon belekapaszkodnánk, hogy megpróbáljuk megtartani az egyensúlyunkat? Nem valószínû. Talán inkább megpördülnénk, így megtartva az egyensúlyunkat, és tovább sétálnánk. Ez a tenkan. Mindkét mozdulat a józan ész egyszerû és természetes példája. Bárki meg tudja csinálni ôket, és éppen az egyszerûségük és egyetemességük erôsíti meg igazságukat.
De egy olyan ember, aki nem gyakorol Aikidot, szembekerülve egy támadóval automatikusan azt teszi, amit saját maga is ostobaságnak tartana az elôbbi példa zsúfolt utcáján -- megpróbál hátrálni. Amikor valakit ellenséges szándékkal löknek meg, akkor vagy megdermed, vagy utána kap a támadónak, hogy megtartsa egyensúlyát. Akit támadás ér, nem tud a józan ész szerint természetesen reagálni. A zsúfolt utcán képesek vagyunk a muszubi szerint viselkedni, ha azonban veszélyeztetve érezzük magunkat, a tudatunk a félelem és agresszivitás felé fordul, és testünk elveszti fürge és hatékony reakció képességét.
Az Aikido edzés, amely fokozatosságon és együttmûködésen alapszik, rávezet arra, hogyan használjuk a muszubi alapelvét egyre nehezebb helyzetekben. Arra neveli szellemünket hogy meg tudja tartani nyugalmát, látásmódunkat pedig arra, hogy megôrizze tisztaságát úgy, hogy félelem, düh, vagy az önbizalom hiánya ne befolyásolhassa testünk mozgását. Arra edzi a testet, hogy hajlékony legyen, és rugalmasan reagáljon; a folyamatos gyakorlás a tapasztalat bölcsességét nyújtja a testnek. Íly módon a test a szellem tükre és fizikai megnyilvánulása lesz. Ha a test és a szellem együttmûködik -- természetesen úgy, hogy kapcsolatukat a muszubi jellemzi -- ez lehetôvé teszi számunkra, hogy ésszerûen és hatékonyan reagáljunk nehéz helyzetekben, ahelyett, hogy megengednénk azt, hogy a körülmények uralkodjanak fölöttünk. Gyakran lehet látni, hogy haladó aikidokák keményen ütnek egymás felé, vagy erôteljesen megdobják egymást, azonban az óvatos fokozatosságon keresztül, ahogy eljutottak erre a szintre, testüket és szellemüket egyaránt mûvelték. Így a kemény támadások nem is annyira támadások, mint inkább kihívások lesznek. Gyakorlás közben az ütések és rúgások célja nem az ellenfél megsemmisítése lesz, hanem saját és partnerünk erejének, egyensúlyának, megérzésének, és szellemi stabilitásának felfedezése. Bizalmatlanság, félelem, és versengés helyett koncentráltan, ôszintén, és jókedvvel álljunk partnerünkkel szemben.
Kérem, ne feledjék el azokat a példákat, amelyeket arról adtam, hogy hogyan mûködik automatikusan az irimi és a tenkan a mindennapi élethelyzeteinkben, természetes reakcióink részeként. A muszubi másik fontos jellemzôje abban van, ahogy az a zsúfolt utcai helyzetben mûködik. Ahogy összetalálkozunk a szembejövô gyalogossal, reakcióink visszatükrözik a szembejövô reakcióit, illetve válaszolnak, nem pedig ellenállnak azoknak. Találkozásunk a másik gyalogossal egy folyamatos és akadálytalan energiaáramlás; erôk és irányok kölcsönös cseréje. Ez egy másik, és talán a legfontosabb összetevôje a muszubinak: megtanuljuk érezni és használni az energia egységét.
Ezért, ahogyan azt O-Sensei is kifejtette, a legalapvetôbb muszubi gyakorlat a kokyu tanden ho. A kokyu tanden ho egyáltalán nem harci technika, hanem a mozgás, és a fizikai kapcsolatok tanulmányozása. Ebben a gyakorlatban a partnerek egymással szemben ülnek seizában, az uke fogja a nagét. A nage egész testét koordinált egységként használja, és megpróbálja kibillenteni az ukét. A kokyu tanden ho célja, hogy felfedezzük a körkörösen áramló energia elvét. Amint az uke határozottan megragadja a nage csuklóját, és kicsit ellentart, a nage befogadja az ukétol kapott energiát, és visszairányítja az uke központján keresztül. Az uke minden testrészének összhangban kell reagálnia. A nagénak kiterjesztett állapotban kell az uke fogását fogadnia, karjainak úgy kell viselkedniük, mint egy rugónak, hogy összehúzódhasson és újra kiterjedhessen. A nage belélegzik, amikor az uke megragadja, és kilélegzik, amikor az uke erejét visszafordítja. Szellemének rugalmasnak és befogadónak kell maradnia.
A kokyu tanden ho nem versengésre való gyakorlat, nem erôpróba. Az uke annyi ellenállást tanúsít, amely még kihívást jelent a nagénak, de a gyakorlat végrehajtását nem teszi lehetetlenné. A nagénak nem szabad azzal küszködnie, hogy az ukét megdobja, hanem ezt a gyakorlatot az egyensúly, a légzés, és a testi és fizikai erôk egyesítésének a tanulmányozására kell használnia. Azonban, ahogy a gyakorlásban elôrehaladunk, ráébredünk arra, hogy a partnerünk fizikai ereje saját hasznunkra fordítható. Mivel a kokyu tanden ho a muszubi elvén mûködik, azon az elven, hogy energiát befogadunk és visszaadunk, a gyakorlat hatásaként az uke és a nage energiái egyesülnek. Minél jobban ellenáll az uke, és minél több testi erôt alkalmaz, annál hatékonyabb eszköz áll a nage rendelkezésére. Az energiának ez a fajta körforgása adja a muszubi lényegét. A muszubi elvét, amit a kokyu tanden ho-n keresztül tanulunk meg, minden egyes Aikido technikában alkalmazni kell. A muszubi teszi lehetôvé, hogy eljussunk egy olyan pontra, ahol a fizikai erô és a testnagyság nem befolyásolja a gyakorlatok végrehajthatóságát. Ha elmulasztjuk megérteni és a gyakorlatban megvalósítani a muszubi elvét, mindig ki leszünk szolgáltatva mások erejének, és mindig fönn fog állni annak a veszélye, hogy visszaesünk az egymás fölött gyôzni akaró huzakodás szintjére.
O-Sensei egyre csak azt mondta tanítványainak, hogy ugyanazok az elvek érvényesek az Aikidora is, amelyek a természetet irányítják. Egy pici madár képes lehet dühöngô szélben repülni, de semmi esetre sem úgy ha a szelet megpróbálja leküzdeni. A szél erejét saját hasznára kell hogy fordítsa. Az embernek sikerülhet egy kis csónakot a tajtékzó tengeren elnavigálnia, de csakis akkor, ha tudja, hogyan kell a hullámokat meglovagolni. Így van ez az Aikidoban is, a tanuló megpróbálja megtanulni, hogyan lehet az erôt befogadni, és azt saját oldalára állítani, ahelyett, hogy szembe szállna vele. Ebben van a bölcsesség és a muszubi realitása.
A gyakorlás elôrehaladtával a muszubi elveinek a használata is egyre jobban ki kell, hogy fejlôdjön. A kezdônek fizikai kontaktusra van szüksége ahhoz, hogy érezze a partner és a közötte lévô kapcsolatot. A haladó gyakorló megtanulja, hogy egyre kevesebb fizikai kontaktussal tartsa fenn ezt a kapcsolatot. Néhány technikát végül mindenféle fizikai kontaktus nélkül végre lehet hajtani. A mindennapi edzés tökéletesíti bennünk nemcsak az edzôtársainkhoz, hanem a mindenki máshoz való helyes viszonyulás képességét, azzal, hogy kiterjeszti látásmódunkat, beleérzôképességünket és érzékenységünket. A hétköznapi életünkben kevesebb lehetôségünk adódhat a fizikai kontaktusra másokkal, de az edzések tapasztalata alkalmazható lehet, és kell, hogy legyen a másokkal, és az egész emberiséggel való kapcsolatunkban. Sohasem szabad annak a folyamatnak megszakadnia, melynek során megszabadulunk szemellenzôinktôl, és tudatunk egyre tágul és nyitottabb lesz.
Végezetül ne feledjük el, ahhoz, hogy eljussunk a muszubihoz, bizalmat kell kialakítani a gyakorló partnerek között. Bizalom nélkül nem lehet Aikidot gyakorolni. A régi idôk bujutsuja rendkívül nagy tudású harcosokat képzett, de nem feltétlenül járult hozzá a felvilágosult szellemek születéséhez. Sokkal inkább, mivel a bujutsut gyakorlók szinte a büntetéseken keresztül jutottak el a tudáshoz, egy bizalmatlan, szinte paranoiás tudat alakult ki bennük, egy utcai harcos mentalitása. Az Aikido célja ezzel szemben a szellem felemelése és tökéletesítése -- így az erôt nem a brutalitásból, hanem a bölcsességbôl meríti. Ezért fontos az, hogy hogyan folynak az Aikido edzések. Az Aikido tanuló folyamatos nevelésén keresztül, azzal, hogy a gyakorló tökéletesíti képességét a kemény edzéseken való megfeleléshez, az edzések jelentése megváltozik. A kemény ütések és zuhanások többé nem a félelemkeltés eszközei, hanem olyan eszközök, amelyek az Aikido tanuló képességeit fejlesztik. A régi idôk bujutsuja és az Aikido keménysége között olyan a különbség, mint amilyen egy kontrollálatlanul tomboló tûzvész, és egy kohó ereje között van. Az egyik rombol, tönkretesz és pusztít, a másik, mialatt ugyanolyan hômérsékletû és intenzitású, tökéletesíti, formázza a nyers fémet, és esztétikummá alakítja. Az Aikidot gyakorlóknak sohasem szabad elfelejteniük, hogy gyakorlásuk célja önmaguk kihívása és tökéletesítése, nem pedig a gyakorló társak megfélemlítése, vagy saját egójuk kicsinyes kielégítése a partner kárára.
A bizalom, az együttmûködés, a nyitottság, és a nagylelkûség az Aikido gyakorlásának azok a vonásai, amelyek lehetôvé teszik a gyakorlóknak, hogy megszabaduljanak félelmeiktôl, melyek korlátokat emelnek eléjük, gátolják képességeiket a másokkal való érintkezésben, és abban, hogy megszerezzék azt az önbizalmat, amely képessé teszi ôket arra, hogy harmonikus kapcsolatot alakítsanak ki másokkal. Ez nem más, mint a muszubi. Muszubi nélkül az Aikido nem Aikido, hanem csupán a verekedés egy formája.
 
UKEMI
Az Aikido gyakorlásához partner szükséges. Néhány gyakorlatot lehet ugyan egyedül is végezni, amellyel erônket fejlesztjük, illetve technikai tudásunkat csiszoljuk, de a jó gyakorlás kulcsa az uke, és a nage együttmûködésében rejlik. Néhányan helytelenül az uke és a nage definícióit "támadónak" és "védekezônek" egyszerûsítik le. Ez a fajta leegyszerûsítés félrevezetô a nage, illetve uke szerep mibenlétének és fontosságának megértésében.
Helyesen, a nage jelentése "az, aki a gyakorlatot végrehajtja", az uke jelentése pedig "az, aki az erôt befogadja". Ha valaki támadó illetve védekezô jelentésben gondolkozik, akkor úgy fogja tekinteni a nagét, akit megtámadnak és a technikát végrehajtja, mint a fontosabbik résztvevôt, az ukét pedig, mintha ô csak a testét a nage rendelkezésére bocsátaná, hogy az gyakorolhasson rajta. Mi sem áll távolabb az igazságtól.
Az ukemi az "ukeség" mûvészete, és a nage gyakorlásának minôsége mindig attól függ, hogy az uke milyen fokon sajátította el ezt a mûvészetet. Az ukemi abból áll, hogy (1) az uke mindig olyan helyzetet teremt, amelyben az adott technika végrehajtható, (2) mindig korrekt módon reagál a nage mozdulataira, és végül (3) megfelelôen fogadja a dobást vagy a leszorítást a gyakorlat végén. Röviden, az ukénak kell megteremtenie azokat a feltételeket, amelyek között a nage tanulni tud. Ha az ukénak nincs semmi fogalma a technika hatásairól, ha nem elég rugalmas, nem tud megfelelôen reagálni a nage mozdulataira, vagy fél és ügyetlenül esik, a nage nem fog tudni kellô hatékonysággal tanulni.
Gyakorlás közben a partnereknek mindig felváltva kell az uke illetve a nage szerepét játszaniuk. Nem szabad az uke szerepben eltöltött idôt pusztán a nageként való gyakorlások között eltelt haszontalan idônek felfogni, ellenkezôleg, ez egy olyan lehetôség, amely fontosságában egyenrangú, talán még fontosabb, mint a nage gyakorlása.
Valójában a kiváló ukék a technikák végrehajtásában is kiválóak lesznek, mivel nem csak elméjükön, hanem testükön keresztül is képesek befogadni azt a tudást, hogy milyen érzést nyújt egy megfelelôen végrehajtott technika. A jó ukemi kifejlesztése a legrövidebb út az Aikido sikeres gyakorlásához.
A jó ukeminak sok összetevôje van. Az elsô a muszubi. A partnerek között jó fizikai és intuitív kapcsolatnak kell lennie. Ha a gyakorlók nem elég érzékenyek egymás mozdulataira és szándékaira, akadályozzák egymást a gyakorlásban, és veszélyeztetik egymás és maguk testi épségét. A jó uke nem készül fel a partner egyes mozdulataira, hanem érzékelését és észlelését olyan szintre fejleszti, ahol a reakciók ösztönösek és intuitívak, nem pedig csupán fizikai manipulációtól függnek. Az ukemivel saját testi épségünk megóvását tanuljuk; állandóan rugalmasnak és ébernek kell lennünk. Bármilyen szögbôl tudni kell zuhanni, a legváratlanabb pillanatban is. Az ilyen jártasság vezet el a haladó technikák elsajátításához. Bokkennel vagy joval a kézben is tudni kell esni. A fegyveres gyakorlás tartalmaz olyan technikákat, melyek során az egyik fél lefegyverzi a másikat. Ezek közül több tartalmaz dobásokat, amelyekre felkészültnek kell lenni.
Bár a nagénak tudatában kell lennie az ukéja korlátainak, és tartózkodnia kell a szükségtelen durvaságtól, mégis elvárhat az uke szintjének megfelelô jártasságot az esések és a zuhanások terén. Ha valaki rosszabb uke mint nage, valószínûleg hátráltatni fogja partnereit. Nem beszélve arról, hogy ebben az esetben túl nagy felelôsség hárul a nagéra, az uke testi épségének megóvása érdekében, különösen a nehezebb technikák végrehajtásánál. Emellett saját gyakorlásunk is kárt szenved, mivel sohasem fogjuk tudni a haladóbb technikákat teljes intenzitással gyakorolni.
Ukénak lenni nem azt jelenti, hogy mi vagyunk a vesztes fél. Nem más ez, mint a kommunikáció, az érzékelés és testi épségünk megvédésének tanulmányozása. Sôt mi több, saját magunk és körülményeink fölötti uralmunk megôrzésének eszköze. Az ukeminek ez az oldala elsôsorban magas szintû gyakorlásnál válik szembetûnôvé, amikor a gyakorlás túlmegy az egy támadás egy dobás szinten, és többemberes támadások, illetve kontra technikák szerepelnek. A nage iránti érzékenység és nyitottság, amely lehetôvé teszi, hogy jó ukék legyünk, arra is képessé tesz, hogy meglássuk a nage technikájának gyenge pontjait és észrevegyük, hol nyitott a partner. Ha jó ukék vagyunk, képesek leszünk kihasználni ezeket a lehetôségeket, kikerülni a helyzetbôl, vagy akár megkontrázni a technikát. Ha azonban nem tanultuk meg jól az uke szerepét, nem leszünk képesek eléggé megtartani egyensúlyunkat és kontrollunkat, hogy bármelyiket is megtehessük.
A jó ukemi elsajátítása, természetesen hosszú idôt és sok gyakorlást igényel. A kezdôket szép lassan kell megismertetni az ukemi lényegével. Miután megismerkednek az irimi és tenkán mozdulatokkal, megkezdôdik a gurulások és zuhanások gyakorlása. Ez az alap technikák gyakorlásának megkezdése elôtt történik. A bázis technikákat katák, formagyakorlatok formájában kezdik tanulni. A katák megadják a tanulóknak azt az alapot, amellyel megkezdôdhet a különbözô mozdulatok mûködésének feltárása és tanulmányozása, és ezek végrehajtásának tökéletesítése. El kell sajátítani a formákat, mielôtt kreatívabb módokon alkalmazhatnánk az Aikido mozgásanyagát, és hajlékonyabbá válnánk mint ukék. A jiuwaza, amelyben spontán módon kell reagálni különbözô támadásokra és dobásokra, csak a haladó tanulók gyakorlásának képezi részét. Gyakorlás közben sose felejtsük, hogy a spontán és kreatív technikák elsajátításának kulcsa a jó ukemiben keresendô.
 
Amikor uchideshi voltam, gyakran megszidtak a nem megfelelô ukemi miatt. Emlékeim alapján a következôképpen tudom összefoglalni O-Sensei megjegyzéseit.
1.      Soha ne próbáld meg elôre kitalálni mi jöhet. A túlságosan számítgató elme csak összezavarja, és visszafogja a test reakcióit. Ennek hatására az ukemid erôltetetté válik, ami megnyilvánul a technikák gyakorlásánál is, és ez hátráltatja a fejlôdést.
2.      Figyeld meg a partnered mozgását és ragadd meg a szándékát. Ez is része az ukemi gyakorlásnak.
3.      Sohase felejtsd el az ukemi gyakorlás kapcsolatát a hétköznapi élettel. Minden kiemelkedô ember, aki valami értékeset elér a hétköznapi életben, kell, hogy hasznosítsa az ukemi elveit. Az ember élete során sok nehézséggel találkozik. Sikert azok érnek el, akik nehézségeiket az ukemi rugalmasságával és szellemi nyitottságával oldják meg. Azok, akik természetellenes módon, erôltetve próbálják az ukemit végrehajtani a gyakorlás közben, nem fognak pozitív eredményt látni életükben.
4.      Egyszerû bölcsesség arra törekedni, hogy céljainkat sérülés nélkül érjük el, mind a dojoban, mind a hétköznapi életben.
5.      Nyitott és rugalmas szellem, hajlékony test, szerénység, és ôszinteség -- ezek a legfontosabb összetevôi az ukemi mûvészetének. Nélkülük az ukemi gyakorlás sikertelen lesz. Ukemi nélkül pedig a waza gyakorlás sohasem lesz eredményes.
Fontolják meg O-Sensei szavait, amelyek az ukemi hétköznapi érvényességére vonatkoznak. Az ukemi táplálja azt a képességünket, hogy megérezzük azt, ami következik, hogy felmérjük a körülményeket és gyorsan reagáljunk. Csakúgy, mint azok, akik túlságosan elôre számítanak, mikor ukemiznak, gyakran képtelenek meglátni a technika irányát. Azok, akik túlzottan számítóak az életben, gyakran nem fogják fel, mi történik körülöttük. Nincs meg a megfelelô rugalmasságuk, hogy az élet nehézségeire reagáljanak, mert nem látják ôket egészen addig, amíg szemtôl szembe nem kerülnek velük. A jó ukemi gyakorlás lehetôvé teszi számunkra, hogy a jövôt valóban elôre lássuk, hiszen az elôrelátásunk megfigyelésen és intuíción alapszik, nem pedig olyan önkényes döntésen, amelyet bizonyosság nélkül hozunk. A jó ukemi annak a halásznak a bölcsességét testesíti meg, aki hosszú tapasztalatának köszönhetôen, elôre látja milyen lesz az idôjárás.

Az ukemi gyakorlásának rendkívüli gyakorlati haszna van, hiszen erôsíti a testet és növeli a hajlékonyságot. Sôt, minél természetesebbé válik számunkra az ukemi, annál élvezetesebb lesz a gyakorlás. Emlékszem O-Sensei humorára, melegségére és arra, mennyire élvezte a gyakorlást. Az, hogy a gyakorlást élvezzük, nem feltétlenül akadályozza a koncentrálást; lehetünk lazák, de ugyanakkor komolyak. Nem lehet eléggé hangsúlyozni az ukemi gyakorlás fontosságát és hozzájárulását az Aikido gyakorlásunkhoz és egész életünkhöz.

Aikido stílusok és irányzatok
 
 
Ueshiba Morihei(1883-1969) az aikido megteremtője egy híres harcművész leszármazottjaként már ifjú korában érzékenységgel és fogékonyan fordult a japán budo iányzatokhoz . Tokióban és a hadseregben többféle harcművészeti stílussal megismerkedett 1908-ban mesterfokozatot ért el Yagyu-riuból, majd egy kodokan judo mester irányításával fejlesztette tovább harcművészeti technikáját. Nagy hatással volt rá Takeda Szokaku a Daito-riu Aiki-jutsu mestere és Onisaburo Deguchi az Omoto-kio vallás vezetője. 1920-ban alakította első dojoját saját házában. 1926-tól Tokióban oktat harcművészetet. Az évtizednyi tanítás után kialakult harcművészeti stílust nevezte Morihei Aikodo-budonak. A Japán Oktatási Minisztérium az aikidot mint új harcművészetet 1942-ben jegyezte be.
 
         Az aikido dinamikus természetének köszönhetően a különböző tanítványok eltérően értelmezték az O-Sensei aikidoját, így különböző stílusok alakultak ki.
1. „Régi” iskolák melyek a z Ueshiba háború előtti tanításaiból fejlődtek ki.
 
1.1. Aiki-Budo      Az aikido egyik legkeményebb formája. Az O-Sensei legtöbb korai tanítványa ebben az időben kezdett nála aikidozni és külföldön a korai időszak gyakorlásainak a legtöbbje is ebben a stílusban folyt.
 
1.2. Shin’ei Taido    Inoue Noriaki az O-Sensei unokaöccse volt és a korai Ueshiba dojoval állt kapcsolatban.
 
1.3. Yoseikan       Mochizuki Minoru fejlesztette ki ezt a formát, aki korai tanítványa volt az O-Senseinek. Ez a stílus együtt tartalmazza az Aiki-Budo elemeit a karate, judo és más művészetek elemeivel.
 
1.4. Yoshinkan    Shioda Gozo a 30-as évek közepétől tanult az O-Senseijel. Aháború után megalakította a Yoshinkan néven ismert szervezetet. A Yoshinkan egy keményebb stílusa az aikidonak, általában gyakorlati hatékonysággal. Az aikidot mint önvédelmi módszert közelíti meg, kevésbé hangsúlyozza ki az ezoterikus és filozófiai elemeket. A Japán Rendőrség sok egységénél tanítják.
 
2. „Modern” iskolák   Ezek a stílusok az O-Sensei isősebb tanítványai által ma
                                    is tanított változatok.
 
2.1. „Tradicionális” iskolák
 
2.1.1. Aikikai a neve az Ueshiba Kisshomaru, O-Sensei fia által vezetett stílusnak A legtöbben ezt ismerik el és ezt tanítják a Nemzetközi Aikido Szövetség védnöksége alatt. A hangsúly a szabályos tanmenetben van és kevésbé a fegyveres gyakorláson.
 
2.1.2. Iwama-riu  Saito Morihiro által tanított stílus, amit az Iwama dojoban alapított. Saito Morihiro az O-Sensei uchi-deshije volt 1946-tól haláláig. Az Iwama-riu stílusban a technikai repertoár nagyobb mint más stílusokban és nagy hangsúlyt fektetnek a fegyveres gyakorlásra.
 
2.1.3. Ueshiba Aikido Iskolái   Saotome Mitsugi tanítja. Eklektikusan közelíti meg az aikidot a kemény gyakorlati technikákból kifejlesztve a lágy elvont gyakorlatokat. Jelentős hangsúlyt helyeznek a fegyveres gyakorlásra.
 
2.1.4. Nippon Kan   Az O-Sensei egyik utolsó uchi-dechije Homma Gaku alapította. Hagyományos stílusban folyik a tanítás nagy hangsúlyt fektetve a helyes hozzáállásra és a technikákra egyaránt.
 
2.2. „Ki” iskolák   Tohei Koichi az Aikikai egyik vezető instruktora 1974-ben elköszönt a szervezettől és megalapította a Ki no Kenkyukait , hogy az aikidot erős hangsúllyal a Ki fogalmán tanítsa. Ezt az elvet követő iskolákat nevezhetjük Ki iskoláknak.
 
2.2.1. Shin-shin Toitsu Aikido - Aikido Egyesített Tudattal és Testtel. Ezt a stílust alapította a fent említett Tohei Koichi . Nagy hangsúly van a Ki fogalmának megértésén és ennek a szempontnak az aikido gyakorlásától függetlenül való fejlesztésén és alkalmazásán az általános egészség érdekében a mindennapi életben.
 
2.2.2. Shin Budo Kai   Ez az Imaizumi Shizuo vezette stílus NewYorkból származik. Imaziumi sensei uchi-deshi volt az Aikikainál 1964-ben és többnyire az előzőleg említett Tohei Koichinél gyakorolt és amikor az elhagyta az Aikikait követte példáját. Később megalakította saját stílusát a Shin Budo Kait. Ez a stílus tartalmazza a Ki gyakorlást, az aikido technikákat és számoskülönböző fegyveres stílust.
 
2.2.3. Kokikai   Maruyama Shuji alapította. Ez a stílus a minimális erőfeszítéssel végrehajtott hatékony technikákra összpontosít. Van kifejezetten Ki gyakorlásuk.
 
2.2.4.Seidokan   Kobayashi Roderick alapította, aki Tohei sensei tanítványa. 1981-ben megalapította a Seidokant, ami később újraegyesült az Aikikaival. A Seidokant kis mozdulatok jellemzik a technikán belül.
 
2.2.5. Ki Szövetség   Kenneth Williams alapította, aki a 60-as években hagyta el az Aikikait és évekig függetlenül gyakorolt, majd Tohei sensei tanítványa lett. 1976-ban megalapította Nagy-Britannia Ki Szövetségét, ami 1986-tól a KNK-ból kilépve függetlenül folytatja működését. Williams sensei stílusát a nem japán tanítványok számára is könnyebben tanulhatóvá formálta.
 
2.3. A „Sportos” stílusok   Tomiki Kenji az aikido gyakorlás racionalizálását javasolta formagyakorlatokkal és versenyekkel. A Tomiki sensei stílusától leszármaztatható stílusokat nevezzük a „Sportos” stílusoknak.
 
2.3.1. Tomiki-ryu   Tomiki Kenji alapította, aki korai tanítványa volt az O-Senseinek és a judo alapítójának, Kano Jigoronak. Tomiki sensei a judo mintájára kívánta átalakítani az aikidot az O-Senseijel ellentétben, ami a szétválásukat eredményezte. A Tomiki-ryu jellemzői
a katák használata a tanításban és versenyek tartása, mind pusztakézzel, mind pedig gumikéssel.
 
2.3.2. Fugakukai    A Tomiki-riu egy oldalága, Karl Geis vezetésével, de nem tartanak versenyeket.
 
2.3.3. Jiyushinkai   A Fugakukai oldalága.
 
A fentieken kívül más aikido iskolák is léteznek és újak keletkeznek a jövőben.
 
Az O-Sensei különféle fegyveres és pusztakezes iskolák tanításainak mesterfokú elsajátítása után hatalmas oktatási tapasztalokkal idősebb korában a fogások ezreiből a lényeg felismerésével és megfelelő filozófiai háttérel alkotta meg az aikidot. Ueshiba Morhei halála után tanítványai vitték tovább az aikido oktatását ki-ki a saját egyéniségének megfelelően kissé átalakítva azt nagyobb hangsúlyt fektetve filozófiai, technikai vagy fegyverhasználati szempontokra. Az aikido talán éppen a sokszínűsége és átalakulni való képessége miatt a határokon átlépve elterjedt az egész földön, hogy boldogabbá tegye a „Harmónia útja”-ra lépő emberek életét és fejlessze személyiségüket.
 

Hajdúböszörmény, 2004. június 20.                                      ML

Ki szerepe az aikidoban
 
 
A ki nehezen értelmezhető európai ember számára. A keresztény alapokon nyugvó materialista szemléletű állami oktatási rendszerünkben kevés hely jutott a keleti filozófiáknak. A rendszerváltás után sok információ jelent meg nyomtatott formában és a világhálón a keleti kultúrákról. A ki többé kevésbé lefordíthatatlan, fordításai: rizsfőzés során felszálló gőz; levegő; gáz; légzés; élő tevékenység; őserő; életerő; élet energia; a teljes világegyetem egy.
 
A ki többféle jelentése miatt az aikidot is többféle értelmezéssel fordítják. Ezek a következők: energiák egyesítésének útja, a harmónia útja, a test és a tudat egyesítése, a világegyetemmel való egyesülés.
 
A fenti gondolatok könnyebben emészthetőek lesznek, ha visszanyúlunk a távol keleti gondolkodás alapjaihoz az ó-indiai filozófilozófiákhoz.
Időszámításunk előtt 15-5. században keletkeztek a legősibb szentírások a Védák. Benne található: Brahman(kozmosz) azonos az egyén legbensőbb magjával az athmannal.
Időszámításunk előtt 8-5.században keletkeztek az Upasinádok, melyek a Védákhoz írt kommentátorokként foghatók fel, tartalmazzák már a lélekvándorlás eszméit is.
Időszámításunk előtt 5-7. században keletkeztek a Szutrák, melyek rendszerező kísérletek a tudás különböző ágainak összefogására.
Az ortodox indiai filozófiai rendszerek (elismerik a Védák érvényességét) páronként mint elmélet és annak gyakorlati kiegészítése:
Szánklaja-Jóga, Mimánsza-Védanta, Vaisésika-Njája. A jógizmus gyakorlatában és technikájában fellelhető az ősi mágiából és ezoterizmusból eredő hit, mely szerint van egy titokzatos életenergia, amely összetekeredett kígyóként szunnyad az emberben a hátgerinc alsó részének egyik idegközpontjában, de bizonyos testi gyakorlatokkal felébreszthető, s felébredve felfelé emelkedik az életcsatornákon, légzőutakon a test felső részeibe, majd elhagyja a testet, ami által az ember természetfeletti erőre tesz szert.
Nem ortodox indiai filozófiai rendszerek (nem ismerik el a Védák érvényességét):
Buddhizmus, Dzsainizmus, Csárvaka.
Az indiai bölcselet lényege: a kozmosz egyetlen szubsztanciából bontakozott ki a látható világ sokféleségévé, hogy egy idő után minden ismét egyé olvadjon. Ez ciklikusan ismétlődik. Az indiai bölcselet célja: kiszakítani a lelket az újjá születések örök körforgásából és ezzel lehetővé tenni a lélek beolvadását a világegyetembe.
 
A buddhizmus elterjedt Ázsiában, Koreából érkezett Japánba a Kr. u. 6. században. A zen a kínai csan iskola leszármazottja, amely Kr. u. 12. században érkezett Japánba. A meditáció szükségességét hirdető tanítás elsősorban a kamakura harcosi kaszt tagjai, a szamurájok körében lelt támogatásra, akik a zen módszereit az összpontosítás tökéletesítésére használták. Gyakorlatai során a harcos megtanulta az én-ről és a szándékairól megfeledkezve kiüresíteni magát, és ezzel elsajátította, hogyan kell a halál árnyékában gondolkodás nélkül cselekedni.
 
Ueshiba a fenti filozófiai-vallási alapokon nyugvó környezetben fejlesztette ki az aikidót, közvetlen hatással voltak gondolkodására Degucsival való szoros kapcsolata által az Omoto-Kio tanok. 42 éves korában egy kendo mesterrel való küzdelem után az Ó-szenszej elmondása szerint amikor mintha eggyé vált volna a világmindenséggel rájött az igazi Budo célja a minden élőlény áhította szeretet. Az Ó-szenszej ki-szemléletét jellemzik a következő gondolatai. „Amikor felfogtam az univerzum valódi természetét, az egyetemes valóság lényegét, megvilágosodott számomra, hogy az emberi lényeknek egyesíteniük kell a szellemet, a testet és a kettőt összekötő ki-t, és tevékenységeiknek találkozniuk kell, összhangba kell kerülniük a világegyetem összes többi élő vagy élettelen részének és alkotó elemének a tevékenységével, illetve működésével.” Ueshiba mester a ki kettős természetét hangsúlyozta: egyrészt az univerzum és az egyén egysége, másrészt a szabadon és spontánul kifejeződő légzési erő. Az edzés folyamatában az univerzum ki-jével való egyesülés spontán módon, erőfeszítés nélkül következik be. Mikor a légzésnek és az aikido-mozgásoknak a ritmusa összhangba kerül az univerzum ritmusával, az ember szelleme és teste központivá válik, és mozgásai gömbszerűen valósulnak meg.
A ki egy biztos és erős középpontban koncentrálódik, amely egybeesik a természetes súlyponttal (két újnyira a köldök alatt).
Az aikido gyakorlásának végső célja a ki-szellem-test összehangolása, ennek mértéke az aikidoban a tudás egyetlen fokmérője.
 
Mára az aikido elterjedt az egész földön. A különböző iskolák különböző módon értelmezik a ki-t. Egyes stílusok a ki elsődlegességét hangsúlyozzák (Tohei). Más iskolák racionális, a fizikán és mechanikán alapuló értelmezést helyezték előtérbe (Shihoda, Thomas Makiyama), szerintük a misztifikálás az aikido hírnevének rengeteget árt és gátolja a terjedését.
 
Jómagam nem vagyok vallásos és a ki hagyományos értelmezése számomra misztikusnak tűnik. A ki elfogadását hit kérdésének tartom. Aki hisz benne az a hit erejével befolyásolni tudja a testét, mozgósítani tudja a benne rejlő szellemi és fizikai képességeket.
 
 
Számomra a ki az aikidoban a következőket jelenti:
Az elme megtisztítása a zavaró gondolatoktól szejzában (test hat tudatra) meditálás segítségével. Pozitív gondolkodás, vidám de fegyelmezett, koncentrált figyelem, a helyes légzés, laza feszültségmentes testtartás elérése, a tömegközéppont megtalálása, stabil megtartása, innen induljanak ki a mozdulatok, amik először tudatosan történnek (tudat hat testre) és később reményeim szerint reflexszerűvé válnak. A tudat és a test állandó kölcsönhatásban van és ez az aikido segítségével eggyé válik harmóniában a környezetünkkel.
 
 
Kisshomaru Ueshiba szerző által írt Az aikido szellemisége című könyv nagy segítséget nyújtott a ki fogalmának értelmezésében.
 
 
Hajdúböszörmény, 2005. május 07.
 

ML